A New York kávéház önmagában testesítette meg mindazt, amit a boldog békeidők jelentett. A magyar főváros legimpozánsabb kávépalotája 1894-ben nyitotta meg a kapuit. A Nyugat első nemzedékétől kezdve a művészvilág nagyjaiig, mindenkinek megvolt a saját asztala. Azonban a XX. század első viharjai hamar elérték a kávéházat is. Eltűnt a pezsgés, a kávéval együtt az élet is megkeseredett. Azok a boldog békeidők Ha egy vidéki újságíró felment Budapestre munkát keresni, az első útja a Newyork kávéházba vezette. A kiadók képviselői és a főszerkesztők itt kötötték meg a vidéki szerződések nagy részét,…
Read MoreKategória: Kultúra
A Világ Legszebb Kávéháza a kávéházak városában
,,Kávéház nélkül nincs irodalom” – mondta Márai Sándor, az egyik legkiemelkedőbb XX. századi magyar írónk, aki maga is gyakori látogatója volt a New York Kávéháznak. A Világ Legszebb Kávéháza címet jogosan kiérdemlő kávépalota a kor irodalmárainak legjelesebb képviselőit tudhatta vendégéi között. Elsőként olyan neves művészeink törzshelyévé vált kávéház, mint Ady Endre, Weöres Sándor, Gárdonyi Géza, Karinthy Frigyes, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső. A ,,Nyugatosok” a karzaton, egy külön szerkesztői asztalnál gyűltek össze, de ugyan ezen a karzaton született meg a Pál utcai fiúk története is. Kávéfőző Balázstól a kávépalotákig…
Read MoreIrány a Gozsdu-udvar!
A Gozsdu Udvar Budapest szívének egyik legimpulzívabban központja, egy olyan hely, ami összeköti a kultúrát, a szórakozással és a gasztronómiával. Belváros szórakoztató központjaként tartják számon, leginkább a vendéglátóhelyek sokszínűsége miatt. De hogy épülhetett ki egy román épületegyüttes beékelve a zsidónegyed kellős közepébe a XIX. század közepén? II. József rendelkezései után a zsidó kereskedők már házat is bérelhettek Pest külvárosában. Idővel megjelentek a románok is, akik a zsidókhoz hasonlóan, nem kaptak bebocsátást a városfalakon belülre. A Wesselényi, Dob és Dohány utcában épült bérházakban találtak otthonra. Vallásuknak megfelelő templomot is építhettek Terézvárosban.…
Read MoreAz ország közepéből pesti külváros
Ha végig rójuk Budapest belvárosát, képtelenség nem felismerni, hogy Erzsébetváros valamiért kilóg a sorból, de ugyanakkor szervesen beleillik a fővárosi városképbe. Ez a történeti városrész a világon egyedülálló, páratlan értéket képvisel. Az épületállományon a historizmus és a szecesszió jegyei egyaránt megtalálhatóak, amelyek egy századokon átívelő folyamatos fejlődés megtestesülései. Azonban a kerület története nem rögtön az eklektikus épületekkel és patinás utcaképekkel kezdődött. Menjünk vissza az elejére. Erzsébetváros a Duna bal partján lévő hordalékkúpos síkságon fekszik, ennek azért van jelentősége, ugyanis a városrész nagyon kevés régészeti emlékkel rendelkezik és ez nem csupán…
Read MoreHárom napon át ünnepel az ország
Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a hagyományokhoz híven a háromnapos rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepén – mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Kovács Zoltán elmondta, azt a több mint ezer éve Európa szívében meglévő államot ünneplik, amely nemcsak a saját identitását, kultúráját, de Európa kultúráját, határait és identitását is védi. A programokkal kapcsolatban az államtitkár közölte, a rendezvények már vasárnap elkezdődnek. A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek utcája a Kárpát-medence gasztrokultúrájával várja a látogatókat, napközben családi programokkal is készülnek, esténként pedig koncertek lesznek.…
Read MoreMűvészek varázsolták újjá a belváros tűzfalait
A bulinegyedben sétálva lépten-nyomon magas tűzfalakat díszítő, az eklektikus utcaképhez nagyban hozzájáruló festményekbe botlanak a járókelők. A legtöbb ilyen tűzfalfestményért a Neopaint csapata felelős. A művészeti csoport a VII. kerületi önkormányzattal is együttműködésben állt a Tűzfalrehab program kapcsán. Az ő munkásságukat nemrégiben a Funzine magazin mutatta be részletesen. A csapat vezetője, Jankovits Barnabás a funzine.hu megkeresésére elmondta, hogy 2005 óta foglalkoznak szabadtéri falfestéssel, a csapat tagjai mind a graffiti világából érkeztek. Miután egyre többen megkeresték őket, hogy készítsenek számukra falfestményeket, arra döntöttek, hogy létrehoznak egy céget, így a megrendelők könnyebben…
Read MoreAz ERőMŰVHÁZ is otthont ad a Zsidó Kulturális Fesztivál programjainak
Hét budapesti helyszín ad otthont szeptember 1-9. között a 22. Zsidó Kulturális Fesztiválnak, köztük a Wesselényi17 Komolyzenei Szalon is várja az érdeklődőket. A szervezők idén koncertekkel, könyvbemutatókkal, filmvetítésekkel és beszélgetésekkel készülnek – adta hírül az orientpress.hu Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte, a fesztivál új helyszínéül szolgáló, Wesselényi utca 17. szám alatti épület – a régi ERőMŰVHÁZ- hajdan a Fővárosi Cipész Ipartestület székházaként működött. A komolyzenei koncertek új közösségi színterének belső termeit Roth Miksa üvegablakai díszítik, a díszteremben most Steinway zongora áll, a körfolyosók gangkoncerteknek adnak…
Read MoreKörúti hajnal – így ereszti ki a gőzt Budapest
Budapest évek óta a szórakozni vágyók „Mekkája”. A belváros felkapott vendéglátóipari egységei szinte non-stop üzemelnek a körúton és a környező utcákban, és néha perceket várni kell arra, hogy egy pár fős baráti társaság ülve kortyolgathassa el megrendelt italát. De vajon milyen különbségek tapasztalhatók a különböző szórakozóhelyek, illetve a pesti és a budai oldal között? Erre kerestem a választ beszélgetőtársaimmal, DB-vel és Fruzsival, akik előtt nem ismeretlen a budapesti éjszaka. DB véleménye szerint szinte az egész város egy nagy bulinegyed, nemcsak a VII. kerület felkapott kocsmái, éttermei és szórakozóhelyei. Bár tény,…
Read MoreAz akarat diadala
Július 20-án lesz ötven éve, hogy először tett látogatást az ember másik planétán. Amiképp magát a kultúrát, meg a fanatikus civilizálódást, úgy az űrkutatást is a társadalmi lét minden területére jótékonyan ható rivalizálás szülte; mert – ahogy Márai is írta – „a boldog ember nem alkot, a boldog ember egyszerűen boldog.” Az űrkutatás hőskora ezért esik a hidegháborúra. Annak a globális konfliktusnak időszakára, amely már mentes volt minden katonai erénytől, ahol győzni csupán nyers gazdasági erővel lehetett, s a verseny prioritást élvezett, szinte mindennel egyéb teendővel szemben, amikor korlátlan állt…
Read MoreKalmár Pál: A művésznek mindig alkotnia kell ahhoz, hogy megtudja magát mutatni
A magyar és európai kultúráért címen nyílt kiállítása Kalmár Pálnak a 11 Művészeti és Kulturális Központban. A mini térlatot Bajkai István, a körzet országgyűlési képviselője nyitotta meg. A festőművész, üvegszobrásszal többek között eddigi életútjáról, hitvallásáról és mindennapjairól beszélgettem. Kalmár Pál a 4es6os portál megkeresésére elmondta, hogy művészi diplomája van, amelynek megszerzése óta a művészeti tevékenységből él. Keramikusént kezdte, majd belsőépítészként, alkalmazott iparművészént működött közre különböző épületeknél. A képzőművészet 2003 óta van jelen az életében. Előtte üvegszobrászként csillárokat, lámpákat és úgynevezett tolópajzsokat készített üvegből. Sikeres ötleteként említette, hogy üvegplasztikákat, üvegképeket készít.…
Read More