Három napon át ünnepel az ország

Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a hagyományokhoz híven a háromnapos rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepén – mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Kovács Zoltán elmondta, azt a több mint ezer éve Európa szívében meglévő államot ünneplik, amely nemcsak a saját identitását, kultúráját, de Európa kultúráját, határait és identitását is védi. A programokkal kapcsolatban az államtitkár közölte, a rendezvények már vasárnap elkezdődnek. A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek utcája a Kárpát-medence gasztrokultúrájával várja a látogatókat, napközben családi programokkal is készülnek, esténként pedig koncertek lesznek.…

Read More

Nézz az ég felé: érkezik a nyár legnagyobb csillaghullása

Idén hétfőről keddre virradó éjszaka várható az augusztusi csillaghullás tetőpontja – mondta el Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára az MTI-nek. A Persus csillagkép felől érkező Perseidák meteorraj július 20. és augusztus 20. között majdnem egy hónapon keresztül figyelhető meg, de hétfőről keddre virradó éjszaka várható a jelenség maximuma, ezen az éjszakán hullanak a legszaporábban a meteorrajból származó csillagok – tette hozzá. A csillagász szerint ugyanakkor a Hold állása miatt idén nem túl kedvezőek a feltételek a meteorraj megfigyelésére. A telehold miatt már augusztus 12-én is elég erős lesz…

Read More

Mikó Fanni lett a Magyarok Világszépe szépségverseny győztese

Udvarhölgyei Vascsak Kitti (17) és Szuperák Barbara (20) lettek. Mikó Fanni az idén Indiában képviseli majd hazánkat a Miss Intercontinental versenyen. A Pesti Magyar Színház adott otthont a 2019-es, Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe szépségverseny döntőjének augusztus 9-én, péntek este. A finálé kezdetén a tizennyolc döntős magyaros ruhában mutatkozott be a közönségnek. Az est során a jelenlévők megcsodálhatták a lányokat koktélruhában, bikiniben és estélyiben is. Az esemény fényét olyan fellépők emelték, mint Varga Miklós, a Mistery Gang, Cozombolis, Nótár Mary vagy Varga Viktor. De az egybegyűltek légtornászok és rúdakrobaták…

Read More

Fenyő-ügy: vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen

A ’90-es évek magyar kriminológiájának egy fontos fejezete ért ezennel a végéhez. Vádat emelt Fenyő János megölése ügyében Gyárfás Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Főügyészség – olvasható a hirado.hu-n. A főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: Gy. Tamás és Fenyő János az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt. A vádlott és a sértett között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, „hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki”. A vádlott 1997-ben elhatározta, hogy „a játszma végleges lezárása érdekében” megöleti a sértettet,…

Read More

Az ERőMŰVHÁZ is otthont ad a Zsidó Kulturális Fesztivál programjainak

Hét budapesti helyszín ad otthont szeptember 1-9. között a 22. Zsidó Kulturális Fesztiválnak, köztük a Wesselényi17 Komolyzenei Szalon is várja az érdeklődőket. A szervezők idén koncertekkel, könyvbemutatókkal, filmvetítésekkel és beszélgetésekkel készülnek – adta hírül az orientpress.hu Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte, a fesztivál új helyszínéül szolgáló, Wesselényi utca 17. szám alatti épület – a régi ERőMŰVHÁZ- hajdan a Fővárosi Cipész Ipartestület székházaként működött. A komolyzenei koncertek új közösségi színterének belső termeit Roth Miksa üvegablakai díszítik, a díszteremben most Steinway zongora áll, a körfolyosók gangkoncerteknek adnak…

Read More

Magyar csoda a medencében

Hosszú Katinka történelmet írt, úszóink pedig sorra nyerték az aranyérmeket a kvangdzsui vizes vb-n. A magyar medencés úszók négy aranyérmet nyertek, ezzel minden idők második legeredményesebb világbajnoki szereplésével zártak – írja az m4sport.hu. Hosszú Katinka két elsőségével, Milák Kristóf világcsúcsos győzelmével, valamint Kapás Boglárka fantasztikus sikerével a magyarok úszók az egyik legeredményesebb vb-jüket zárták. Ennél csak egy alkalommal gyűjtöttek be több elsőséget, 1991-ben Perth-ben Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina is két-két számban nyert, Rózsa Norbert pedig egy győzelemmel utazott haza. Csak a medencés érmeket számolták be A magyar küldöttsége összesen…

Read More

Hosszú, Jakabos és Bernek is döntős

Továbbra is van miért izgulnunk a vizes VB-n. Hosszú Katinka a legjobb, Jakabos Zsuzsanna a nyolcadik idővel, Bernek Péter pedig egy visszalépésnek köszönhetően jutott döntőbe 400 méter vegyesen a kvangdzsui úszó-világbajnokság utolsó napján, vasárnap – írja az m4sport.hu. A zárónap első előfutamait férfi 400 méter vegyesen rendezték, Bernek Péter és Verrasztó Dávid – aki a szám kétszeres vb-ezüstérmese és háromszoros Európa-bajnoka – ugyanabban a futamban kapott helyet. Bernek 4:15.49 perccel negyedikként csapott célba, így összesítésben kilencedik volt, úgy tűnt, 25 századdal maradt le a fináléról, míg az idei eredményeket összegző…

Read More

Pont ott, pont Veled!

Július 24-én, szerdán este kiderülnek az idei felvételi ponthatárok. Budapesten és az ország több városában is közös pontvárásra hívják a felvételizőket. A Pont Ott Partik (POP) évek óta nagy népszerűségnek örvendenek a felvételiző diákok körében. A rendezvényeket a szervezők szerte az országban koncertekkel és egyéb színes kísérőrendezvényekkel teszik még emlékezetesebbé. Az Oktatási Hivatal (OH) és a HÖOK közös közleményéből kiderül, hogy a központi, budapesti esemény helyszíne az ELTE Lágymányosi Campusa lesz. A fővárosi POP-ra számos felsőoktatási intézmény és az OH is információs pulttal települ ki. Így a felsőoktatási tanulmányok előtt…

Read More

Új közparkot nyitottak és Janikovszky-szobrot avattak Erzsébetvárosban

Az új közparkot a Kazinczy utca, a Dob utca és a Nagy Diófa utca által határolt területen nyitották meg, ahol felavatták a 2003-ban elhunyt Janikovszky Éva írónő szobrát is. A VII. kerületi önkormányzat hétfőn az MTI-vel azt közölte, hogy a mintegy négyezer négyzetméteres parkba egyebek mellett okospadot, piknikasztalt, ergonomikus padokat állítottak és mosdót is kihelyeztek. A parkba látogatók biztonságát térfigyelő rendszer biztosítja, a zöldfelületet öntözőrendszerrel gondozzák. A csaknem egyhektáros terület az 1980-as évek közepe óta hevert parlagon, rekultivációját 2016-ban kezdték meg. Az önkormányzatnak az MTI-hez küldött ismertetője szerint a park…

Read More

Június 22.-én kerül megrendezésre a Múzeumok Éjszakája!

A nagy népszerűségnek örvendő programot idén június 22.-én rendezik meg. Országos szinten több száz helyszínen tartanak eseményeket, ezek kezdési időpontjai a helyszíntől függően változhatnak.  Pillanat, varázslat, csend. – Ezzel a három szóval jellemzi a rendezvényt Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár. “Magyarországon idén a 17. alkalommal megrendezésre kerülő országos programsorozatot talán ez a három szó és ennek a három szónak a „jelentés-holdudvarai” jellemezhetik leginkább. Megélni azt a pillanatot, amelyet egy múzeumban egy képpel vagy kiállított tárggyal szemben megélhet a látogató, átélni azt a pillanatot, amikor megismerünk és megértünk valamit, az olyan…

Read More