A Széna tér és a Margit utca, továbbá a Práter utca és a Goldmann György tér között, összesen közel 2 kilométeres szakaszon újítja fel idén a BKV Zrt. a 4-es és a 6-os villamos vonalát az iskolai nyári tanítási szünetben – közölte a BKK. Első körben június 14-én 21 órától, valamint 15-én 4 és 7 óra között a Széll Kálmán tértől csak az Oktogonig – az Újbuda irányú megállóhelyig – járnak a villamosok 4-6-os jelzéssel. A felújítás alatt álló szakaszokon villamospótló autóbuszokat használhatnak az utasok. A fenti időszakok között éjszaka a…
Read MoreKategória: Aktuális
Megújul a Magyar Írószövetség székháza
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) felügyelete alá kerül és megújul a Magyar Írószövetség székháza. A terézvárosi, Bajza utcai, 1911-ben épült szecessziós ház ad otthont a Magyar Írószövetségnek és társintézményeinek, ám nem a teljes épületet, hanem csak meghatározott részeit használják, mintegy 1300 négyzetmétert. Ez az ingatlanrész továbbra is a magyar állam tulajdonában marad, de a tulajdonosi jog gyakorlója ezentúl nem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., hanem a Petőfi Irodalmi Múzeum lesz (PIM) – közölte Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke a Pestbuda nevű blog információi alapján. A Károlyi-palota a magyar irodalom,…
Read MoreIsmét Csíksomlyón volt a világ szeme
A csíksomlyói búcsú a székelyek 1567-ben kezdődött, katolikus hitük megvédéséért hálát adó fogadalmi zarándoklata, amely 1990 óta az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált. 2019-ben június 8-án immár második alkalommal telt meg zarándokokkal Csíksomlyón a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyereg, amely még a múlt szombati pápai mise jegyeit viselte magán – derült ki az MTI helyszíni tudósításából. A zarándoklat szervezői meghagyták a helyszínen az ívelt tetőt, amelyet ideiglenesen szereltek fel a pápai misére a hármashalom oltár elé, a megnagyobbított ledeszkázott tér fölé. Az oltár mellé ezúttal a csíksomlyói Mária-kegyszobor másolata került…
Read MoreKedden emelhetik ki hullámsírjából a Hableányt
A pünkösdi ünnep alatt a Hableány kiemelését készítik elő a szakemberek, várhatóan kedden lehet megkezdeni az emelést – hangzott el az M1 híraódjában. A technikusok jelezték, hogy az egyik rögzítési pontot meg kell erősíteni. A TEK vezetése rögtön elrendelte a művelet elvégzését, amellyel délután 5-re végeztek. Emiatt nem tudták a Hableány budai oldal felé eső ablakait lezárni egyelőre és a köteleket a felszínre emelni, ahogyan azt korábban tervezték. Ennek ellenére az előzetes terveknek megfelelően folyhatnak tovább a munkálatok vasárnap, amennyiben szombaton az esti órákig az adott napi feladatok végére érnek…
Read MoreDunai hajóbaleset – A Clark Ádám úszódaruval folytatódik a mentés
Újabb holttesteteket találtak kedden a Dunában, egyet a Fejér megyei Kulcsnál, egyet pedig a búvárok emeltek ki a roncsból a Margit-híd lábánál. A legfrissebb hírek szerint pedig Ráckevénél is találtak egy holttestet, az azonosítás még tart. Szerdán hajnalban indulhat el Komáromból Budapestre a Clark Ádám úszódaru – írja a hirado.hu. Szerdán hajnalban indulhat el Komáromból Budapestre a Clark Ádám úszódaru, amelynek segítségével a felszínre tudják majd hozni az elsüllyedt Hableányt. A búvárok már kedden is egész nap dolgoztak az előkészületeken, olyan pontokat kerestek a hajóroncson, amelyhez rögzíthetik majd a daru…
Read MoreDrogprevenciós keretet hoz létre a főváros
A Fővárosi Közgyűlés húszmillió forintos drogprevenciós keretet hoz létre, ebből kérelemre támogatás nyújtható a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum céljaival egyező tevékenységek ellátására civil és egyéb szervezetek részére. – írja az ittlakunk.hu A pénzügyi keret felhasználható lesz előadások szervezésére, információs anyagok készítésére, közösségi médiafelületek finanszírozására, és táborok szervezésére is. A Fővárosi Közgyűlés 21 igennel, 1 nem szavazat ellenében támogatta a húszmillió forintos keret létrehozását. A Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Tarlós István főpolgármester elnökletével és dr. Terdik Tamás Budapest rendőrfőkapitányának társelnökletével jött létre. A kábítószerhasználat terjedésének visszaszorítása össztársadalmi feladat. Ennek szellemében hívták…
Read MoreTöbb ezer diák énekelt együtt a nemzeti összetartozás napján
Országszerte megemlékezéseket tartanak a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A központi rendezvény kiemelt eseménye a határon túli és a magyarországi iskolák diákjainak közös éneklése volt a Kossuth téren – hangzott el az M1 műsorában. Összesen hétezer diák énekelte a Kézfogás című dalt a Parlament előtt a Kossuth-díjas énekes-zeneszerző, Szarka Tamás vezényletével. Ezzel egy időben pedig több mint 150 határon túli és magyarországi iskolában énekelték a dalt. Forrás: hirado.hu
Read MoreDunai hajóbaleset – Merüléseket hajtanak végre a búvárok
A búvárok hétfőn újabb merülést hajtottak végre, és az eddigiekkel ellentétben már el tudták hagyni a létrát a víz alatt. Még nincs döntés, hogy a holttestekkel együtt emelik ki a hajótestet, vagy először a holttesteket hozzák felszínre és csak utána a hajóroncsot. A TEK tájékoztatása szerint szinte minden eszköz a rendelkezésükre áll, már csak egy 200 tonna teherbírású darura várnak. Nagyjából ezer ember dolgozik a roncs kiemelésén és az eltűntek keresésén – olvasható a hirado.hu-n. Az M1 tudósítója korábban arról számolt be, hogy bonyolítja a mentést, hogy a Hableány mélyebben…
Read MoreDrámai videó a hajóbalesetről
Videót töltött fel a szerda esti hajóbalesetről a hivatalos honlapjára a BRFK. A felvételen az látszik, hogy két pillér között egyszerre akart elhaladni a turistahajó és a Viking luxushajó. Utóbbi utolérte a kisebb hajót, és felborította azt – írja az origo.hu. A Hableány hét másodperc alatt felborult. A balesetben legkevesebben heten meghaltak, 21 embert még keresnek, egyelőre hét túlélőről tudni. Az áldozatok mind dél-koreai állampolgárok, az eltűntek között két magyar, a hajó személyzete van. Forrás: origo.hu, police.hu
Read MoreHajóbaleset a Dunán – Heten meghaltak
A baleset még szerda este történt. Két hajó ütközött össze a fővárosban, a Parlamentnél, az egyik elsüllyedt. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. A balesetnek hét könnyű sérültje van, kihűléses tünetekkel vitték őket kórházba, volt akit a mentés után újra kellett éleszteni. Az eddigi információk szerint heten vesztették életüket a tragédiában, több mint tíz embert még mindig nagy erőkkel keresnek – adta hírül a hirado.hu. A mentésben a rendőrök és a tűzoltók mellett a katonák is bekapcsolódtak Duna teljes magyarországi szakaszán. A mentést nehezíti az…
Read More