Hetek óta vezeti több kiadó eladási listáját is a Csongrád megyei származású Grecsó Krisztián legújabb regénye, a Vera, amely több korábbi műhöz hasonlóan Szeged városában játszódik, amely az író számára saját bevallása szerint egy „beteljesületlen szerelem”. A történet szerint 1980-ban járunk Szegeden, Vera egy jó tanuló, jó sportoló tízéves kislány, akinek pár hét alatt szinte gyökerestül megváltozik az élete. Családi titkokra derít fényt és egy lengyel fiú, Józef érkezésével a szerelem érzését is megismeri. S rá kell döbbennie, hogy a felnőttek világa mennyire bonyolult, és sokszor hazugságokkal átszőtt. Grecsó Krisztián…
Read MoreSzerző: Mucsi Mariann
David Lynch „kis történetei” a Műcsarnokban
David Lynch nevét a világ a ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején ismerhette meg. Laura Palmer és kis határmenti városának, Twin Peaks-nek a története sokakat a mai napig megborzongtat. Idehaza talán kevesen tudták a függetlenfilm egyik legnagyobb alakjáról, hogy milyen sokoldalú, és hogy a kamerák közül a fényképezőgéppel is remekül bánik. Erről azonban június elejéig bárki meggyőződhet, aki ellátogat a budapesti Műcsarnokba, ahol Lynch szürreális világa fogadja az érdeklődőt. A tárlat még február végén érkezett a Hősök terére az idén harmadik alkalommal megszervezett BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL nyitóeseményeként. Lynch fotói újraértelmezik…
Read More33 éve valami örökre megváltozott – Csernobil igaz története a képernyőn
Megráz, felzaklat, dühít és egyben gondolkodásra késztet. Röviden, pár szóval így lehetne jellemezni a HBO új, saját gyártású minisorozatát, amely az egykori Szovjetunió és a világ eddigi legnagyobb atomerőmű katasztrófájának történetét dolgozza fel. Idehaza és világszerte május 7-étől érhető el a Csernobil című sorozat első része a nézők számára. A napokban pedig a második rész is felkerült a HBO GO oldalára. Az első rész szinte minden másodpercéből árad a drámaiság. A lecsupaszított, cseppet sem hollywoodias szerepjáték és cselekmény – amely a hosszú éveken keresztül zárolt akták felnyitását követően tiszta tényeken…
Read More