Július óta várja vendégeit a Dob és a Rózsa utca sarkán a DO/RO Beauty Hall, ahol a betérő vendég szó szerint tetőtől talpig megszépülhet. A fodrász szakma iránti elkötelezettségről, az aktuális trendekről és jövőbeli terveiről kérdeztem a szalon vezetőjét, Csjef Balázst. Csjef Balázs, a DO/RO Beauty Hall üzletvezetője – aki immáron 15 esztendeje dolgozik fodrászként – elmondta, hogy a tavasszal eljutott arra a pontra, hogy vagy abbahagyja a fodrászkodást vagy továbblép. Új szakmai kihívásokra vágyott, ezért arra döntött, hogy saját vállalkozásba kezd. Balázs azt vallja, hogy gazdaságilag azok a helyek…
Read MoreSzerző: Mucsi Mariann
Három napon át ünnepel az ország
Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a hagyományokhoz híven a háromnapos rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepén – mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Kovács Zoltán elmondta, azt a több mint ezer éve Európa szívében meglévő államot ünneplik, amely nemcsak a saját identitását, kultúráját, de Európa kultúráját, határait és identitását is védi. A programokkal kapcsolatban az államtitkár közölte, a rendezvények már vasárnap elkezdődnek. A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek utcája a Kárpát-medence gasztrokultúrájával várja a látogatókat, napközben családi programokkal is készülnek, esténként pedig koncertek lesznek.…
Read MoreNézz az ég felé: érkezik a nyár legnagyobb csillaghullása
Idén hétfőről keddre virradó éjszaka várható az augusztusi csillaghullás tetőpontja – mondta el Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára az MTI-nek. A Persus csillagkép felől érkező Perseidák meteorraj július 20. és augusztus 20. között majdnem egy hónapon keresztül figyelhető meg, de hétfőről keddre virradó éjszaka várható a jelenség maximuma, ezen az éjszakán hullanak a legszaporábban a meteorrajból származó csillagok – tette hozzá. A csillagász szerint ugyanakkor a Hold állása miatt idén nem túl kedvezőek a feltételek a meteorraj megfigyelésére. A telehold miatt már augusztus 12-én is elég erős lesz…
Read MoreMikó Fanni lett a Magyarok Világszépe szépségverseny győztese
Udvarhölgyei Vascsak Kitti (17) és Szuperák Barbara (20) lettek. Mikó Fanni az idén Indiában képviseli majd hazánkat a Miss Intercontinental versenyen. A Pesti Magyar Színház adott otthont a 2019-es, Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe szépségverseny döntőjének augusztus 9-én, péntek este. A finálé kezdetén a tizennyolc döntős magyaros ruhában mutatkozott be a közönségnek. Az est során a jelenlévők megcsodálhatták a lányokat koktélruhában, bikiniben és estélyiben is. Az esemény fényét olyan fellépők emelték, mint Varga Miklós, a Mistery Gang, Cozombolis, Nótár Mary vagy Varga Viktor. De az egybegyűltek légtornászok és rúdakrobaták…
Read MoreOrosházán táboroznak a a Magyarok Világszépe verseny döntősei
Az elmúlt napokban sokan láthatták Fásy Ádámot szebbnél szebb hölgyek társaságában az alföldi városban – írja a beol.hu. Mindez nem véletlen, hiszen a szépségek Gyopárosfürdő szomszédságában készülnek az augusztus 9-i döntőre, amelynek a VII. kerületi Pesti Magyar Színház ad majd otthont. Fásy Ádám tíz év kihagyás után tért vissza a szépségversenyek világába, ahol 1991-től 2006-ig egyeduralkodó volt Magyarországon. Versenyzői a Miss Universe, a Miss World, a Miss Europe, a Miss Intercontinental, a Miss International, a Miss Modell of the World és a Best Modell of the World világversenyein képviselték hazánkat.…
Read MoreA Boldogasszony csipkéje lett Magyarország tortája 2019-ben
Több mint fél kiló málnát kell beledolgozni az idei nyertes Magyarország Tortájába, amely a Boldogasszony csipkéje fantázianévre hallgat. – olvasható a funzine.hu oldalon. Tóth Norbert dunaföldvári cukrászmester alkotása, a Boldogasszony csipkéje nevű kreációt választották meg az ország tortájának 2019-ben. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Gyuris László szegedi cukrászmester nyerte a Kicsi Gesztenye tortával. A Boldogasszony csipkéje a málna népies elnevezése. A nyertes torta mindegyik rétegében megtalálható ez a rendkívül ízletes gyümölcs, egy torta több, mint hatszáz gramm málnát tartalmaz. A hozzáadott cukor nélkül készült Kicsi Gesztenye szeletenként 204 kcal-t és…
Read MoreMűvészek varázsolták újjá a belváros tűzfalait
A bulinegyedben sétálva lépten-nyomon magas tűzfalakat díszítő, az eklektikus utcaképhez nagyban hozzájáruló festményekbe botlanak a járókelők. A legtöbb ilyen tűzfalfestményért a Neopaint csapata felelős. A művészeti csoport a VII. kerületi önkormányzattal is együttműködésben állt a Tűzfalrehab program kapcsán. Az ő munkásságukat nemrégiben a Funzine magazin mutatta be részletesen. A csapat vezetője, Jankovits Barnabás a funzine.hu megkeresésére elmondta, hogy 2005 óta foglalkoznak szabadtéri falfestéssel, a csapat tagjai mind a graffiti világából érkeztek. Miután egyre többen megkeresték őket, hogy készítsenek számukra falfestményeket, arra döntöttek, hogy létrehoznak egy céget, így a megrendelők könnyebben…
Read MoreFenyő-ügy: vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen
A ’90-es évek magyar kriminológiájának egy fontos fejezete ért ezennel a végéhez. Vádat emelt Fenyő János megölése ügyében Gyárfás Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Főügyészség – olvasható a hirado.hu-n. A főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: Gy. Tamás és Fenyő János az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt. A vádlott és a sértett között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, „hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki”. A vádlott 1997-ben elhatározta, hogy „a játszma végleges lezárása érdekében” megöleti a sértettet,…
Read MoreAz ERőMŰVHÁZ is otthont ad a Zsidó Kulturális Fesztivál programjainak
Hét budapesti helyszín ad otthont szeptember 1-9. között a 22. Zsidó Kulturális Fesztiválnak, köztük a Wesselényi17 Komolyzenei Szalon is várja az érdeklődőket. A szervezők idén koncertekkel, könyvbemutatókkal, filmvetítésekkel és beszélgetésekkel készülnek – adta hírül az orientpress.hu Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte, a fesztivál új helyszínéül szolgáló, Wesselényi utca 17. szám alatti épület – a régi ERőMŰVHÁZ- hajdan a Fővárosi Cipész Ipartestület székházaként működött. A komolyzenei koncertek új közösségi színterének belső termeit Roth Miksa üvegablakai díszítik, a díszteremben most Steinway zongora áll, a körfolyosók gangkoncerteknek adnak…
Read MoreMagyar csoda a medencében
Hosszú Katinka történelmet írt, úszóink pedig sorra nyerték az aranyérmeket a kvangdzsui vizes vb-n. A magyar medencés úszók négy aranyérmet nyertek, ezzel minden idők második legeredményesebb világbajnoki szereplésével zártak – írja az m4sport.hu. Hosszú Katinka két elsőségével, Milák Kristóf világcsúcsos győzelmével, valamint Kapás Boglárka fantasztikus sikerével a magyarok úszók az egyik legeredményesebb vb-jüket zárták. Ennél csak egy alkalommal gyűjtöttek be több elsőséget, 1991-ben Perth-ben Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina is két-két számban nyert, Rózsa Norbert pedig egy győzelemmel utazott haza. Csak a medencés érmeket számolták be A magyar küldöttsége összesen…
Read More