Július óta várja vendégeit a Dob és a Rózsa utca sarkán a DO/RO Beauty Hall, ahol a betérő vendég szó szerint tetőtől talpig megszépülhet. A fodrász szakma iránti elkötelezettségről, az aktuális trendekről és jövőbeli terveiről kérdeztem a szalon vezetőjét, Csjef Balázst.

Csjef Balázs, a DO/RO Beauty Hall üzletvezetője – aki immáron 15 esztendeje dolgozik fodrászként – elmondta, hogy a tavasszal eljutott arra a pontra, hogy vagy abbahagyja a fodrászkodást vagy továbblép. Új szakmai kihívásokra vágyott, ezért arra döntött, hogy saját vállalkozásba kezd. Balázs azt vallja, hogy gazdaságilag azok a helyek működnek jól hosszútávon, amelyek központosítottak, vagyis a vendég akár egy délután alatt igénybe veheti fodrász, műkörmös vagy pedikűrös szolgáltatását.
Megjegyezte, hogy a nyitás utáni nehézségekbe ők is beleütköztek, még mindig kialakulóban van a vendégkörük. A helyzetüket az is nehezíti, hogy a fodrászatok között nagy a verseny, és tartja magát egy mondás szakmén belül, hogy mindig lesz, aki olcsóbban „megcsinálja” a vendéget. Jelenleg több mindennel kísérleteznek, jelen vannak az Instagramon, a Facebookon és Google-lel hirdetnek és szórólapoznak is, hogy minél több szépülni vágyót elérjenek. Őt magát is meglepte, hogy a különböző szolgáltatásokra különböző reklámokkal vonzzák be a vendégeket. A pedikűr esetében a szórólapozás vált be, Facebook-on bármennyit költhettek a népszerűsítésére, nem jöttek a vendégek. Pedig egy jó pedikűrös aranyat ér.
Elveszett a középút a fodrásziparban
Mivel a szalon a VII. kerületben, a Dob és a Rózsa utcán sarkán található adta magát a kérdés, hogy milyen gyakorisággal térnek be szépülni külföldiek. Sokan szó szerint az utcáról esnek be, sokszor angolul sem beszélnek jól, de ennek ellenére nem volt még panasz egyik szépítész munkájára sem. Kézzel-lábbal, tört mondatokkal sikerült eddig mindig azt nyújtani, amire vágytak.
Balázs kifejtette, hogy nem a bulinegyed közelsége vagy a külföldiek sokasága miatt esett a választása a VII. kerületre. Úgy alakult, hogy ott talált megfelelő méretű üzlethelyiséget, mivel semmiképp nem akart 50 négyzetméternél kisebb üzletet bérelni, és mindenképp utcafrontra nyíló helyre vágyott.
Beszélgetésünk során kitértünk arra is, hogy az évek alatt miként változott a vendégek igénye. Balázs a fodrászatba betérőket alapvetően két csoportra osztja: vannak, akiknek az a lényeg, hogy minél olcsóbban „megússzak”, míg másoknak minden pénzt megér, hogy szép, igényes és karakterükhöz passzoló frizurával jelenjenek meg a mindennapokban. Valahogy a középút elveszett. Balázs szerint ugyanakkor az sem szerencsés, hogy egyre több olyan fodrászat nyílik, amely luxusszolgáltatásként kínál egy hajvágást vagy festést, ez véleménye szerint tévútra tereli az ipart.
De a gyors fodrászatokról sem szabad megfeledkezni. Ezek látszólag nagyon pénztárcabarátok, de ez valójában nem igaz. Mert ha összeadjuk, hogy a különböző részszolgáltatások (mosás, vágás, szárítás) mennyibe kerülnek, kijön, hogy körülbelül ugyanannyit fizettünk, mintha egy átlagos fodrászatba tértünk volna be.

Az elhivatott fodrász kitartó és alázatos
Balázs úgy gondolja, hogy a vendéget a kedvességgel lehet leginkább egy szalonba „beszokatni”. Kezdő fodrászoknak azt szokta mondani, hogy bárkinek lehet rossz napja, és lehet, hogy első látásra a vendégünk nem szimpatikus, de mikor a fodrászszékbe beül, akkor nagyon szeretni kell, és azt is, amit csinálunk. Innentől kezdve működik, és így alakulnak ki kapcsolatok.
A DO/RO-ban a bejárattal szembeni falon szinte végig fodrászpultok sorakoznak, mert az volt az eredeti elképzelés, hogy a szalonban minél több fodrászt szeretnének alkalmazni, de bármennyire is meglepő nagyon nehéz jó fodrászt találni. Sok a pályaelhagyó, a 2018-as adatok szerint 100-ból 98 fodrász a vizsgája letétele után azonnal pályát módosított, meg sem próbált elhelyezkedni ebben a szakmában.
A mai napig sokakban az a kép él a fodrászatról, hogy egy könnyű munka, könnyű pénzkereseti lehetőség, azonban ez egy nagyon nagy tévhit. Mikor egy frissen végzett fodrász szembesül azzal, hogy néha 12 órát állni kell, illetve vannak olyan napok, amikor hat-nyolc órát unatkozol, mert senki nem tér be a szalonba, De van olyan, hogy akár egy hétig nem nyitja rád senki az ajtót. Ez is sokakat eltántorít ettől a hivatástól – magyarázta Balázs. Jobb esetben páran kikötnek egy gyorsfodrászatban, mivel ott minimális felelősséggel jól tudnak keresni.
Balázs kiemelte, hogy a fodrászhivatás rendkívül szép, kifejezetten kreatív és nagyon kifejező. Aki fodrásznak készül, jobb, hogyha tudomásul veszi már a legelején, hogy amikor dolgozik,az nem feltétlen róla szól. Egy fodrász szolgáltat, tehát a munkavégzés arról az emberről szól, aki a székben ül.
Egy fodrász sok esetben „pszichológus” is. A vendégek kiöntik neki a lelküket, de arra oda kell figyelni, hogy, ami elhangzott, azt nem adhatod tovább soha. Nagyon fontos az, hogy kitartók legyünk. Egy stabil, biztos egzisztenciát adó vendégkör kiépítése hosszú idő, akár évekbe is telhet – magyarázta Balázs. Semmiképp sem szabad kényelmesnek lenni.

Szerteágazó szolgáltatás személyre szabva
A DO/RO-ban extrém színekkel és speciális hajegyenesítési eljárásokkal is várják a vendégeket. Ilyen például a CocoChoco. Ez az eljárás arra is alkalmas, hogy az erősen roncsolt haj szerkezetét is javítsa a tartós egyenesítés mellett többek között keratinnal. A szalonban elérhetők továbbá azok a modern dauer családok, amelyek szemben a régi típusokkal nem büdösek, de ugyanolyan tartósak. A jelenlegi állás szerint a hullámos és a göndör haj újra visszakúszik a hajdivat színpadára. A divat ismétli önmagát, és nem kizárt, hogy pár év, és újra a dauer lesz a régi-új őrület – tudtam meg Balázstól. Mindezek mellett nem hiányozhat a kínálatból a hajhosszabbítás gyűrűzéssel vagy hőillesztéssel, de aki egzotikus külsőre vágyik, az akár afrofonást is kérhet.
Az esküvők témáját is érintettük. Balázs azt tanácsolta a
leendő menyasszonyoknak, hogy lehetőség szerint a nagy napra ne változzanak
„szörnyetegekké”, ne változtassák meg egy új hajszínnel vagy fazonnal a
megjelenésüket. Pályafutása alatt sokszor futott bele abba arák esetében is,
hogy nem tudta megértetni velük, hogy fizikai „hiányosságaik” miatt nem lehet
elkészíteni azt a frizurát, amelyet megálmodtak maguknak a nagy napra.
A hétköznapokban pedig inkább az jellemző, hogy a vendégek fotógyűjteménnyel
érkeznek meg a fodrászhoz, és sokszor hajthatatlanok, nehéz meggyőzni őket arról,
hogy a kinézett fazon számukra nem előnyös, illetve arról, hogy az esetek
többségében szerkesztett fotó és a valóság köszönőviszonyban sincs egymással.
Szerencsére azonban akadnak olyanok is jócskán, akik mernek kísérletezni, és
elfogadják egy jó meglátású fodrász ajánlatát, és elégedetten, szinte
kicserélve távoznak a szalonból. Ezek a vendégek pedig az esetek többségében
vissza is térnek.
A DO/RO Beauty Hall a jövőben kozmetikai és masszázs szolgáltatással is bővül majd.
Ha a szalon szolgáltatásai felkeltették az érdeklődésetek, akkor látogassatok el a DO/RO Beauty Hall Facebook-oldalára, és foglaljatok időpontot most!