Sztárparádé a Budapest Parkban

Vasárnap napjaink legkedveltebb francia énekesnője, Zaz táncoltatta meg a közönséget. Míg a jövő hét folyamán a színpadra lép Budapesten a Thirty Seconds to Mars és Iggy Pop is.

Isabelle Geffroyt – művésznevén Zazt – sokan Edith Piafhoz vagy Ella Fitzgeraldhoz hasonlítják. Zaz majdnem napra pontosan három évvel első Budapest Parkos koncertje után tért vissza a magyar főváros legfelkapottabb koncerthelyszínére. Az énekesnő legnagyobb slágerei mellett tavaly novemberben megjelent albumának dalaival is megörvendeztette a közönséget.

Július 22-én, hétfőn a latin dallamok kedvelői örülhetnek, hiszen nem kisebb sztár lép majd a színpadra, mint Juanes. Előtte a közönséget az Eurovíziós Dalfesztivált kétszer is megjáró Pápai Joci melegíti be.

Kedden a színészként is emlékezetes alakításokat nyújtó Jared Leto és zenekara, a Thirty Seconds to Mars ad önálló koncertet a parkban. Az amerikai zenekarnak eddig öt lemeze jelent meg, és a banda tagjai híresek kísérletező kedvükről is. A progressive rock, az indie pop és az elektronika stílusa sem idegen terep számukra.

Míg július 24-én, szerdán nem kisebb legenda lép a magyar rajongók elé, mint Iggy Pop, akit szokás a “punk keresztapjaként” is emlegetni. Iggy a ’70-es évek óta a könnyűzenei élet ikonikus alakja, dinamikus színpadi jelenlétéről ismert. A zenész 25 év után ad koncertet Budapesten!

A fenti koncertekre jegyek még korlátozott számban kaphatók.

Kép forrása: budapestpark.hu

Related posts