Június 9-én a gyulai vár előtti teret töltötte meg a zenekar a Kézműves Sörfesztiválon, június 14-én pedig egy kétórás ingyen koncerttel kedveskedik a rajongóknak a II. Kerület Napján a Millenárison.
Ákos és zenekara 2019-ben sem okoz senkinek csalódást, sőt a régi rajongóknak igazi ínyencségeket is hordoznak magukban az idei koncertek, mert olyan régen hallott kedvenceket is leporoltak a fiúk a mostani turnéra, mint az Erő ésalázat, a Láss bennem mást vagy a Bonanzás időszakot visszaidéző Kihalt minden.
A Kossuth-díjas dalszerző, énekes és csapatának profizmusát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a tavaly év végén megjelent EP dalait és a régi nagy kedvenceket olyan sorrendbe pakolták össze, – utóbbiakat több esetben modernebb hangszereléssel – hogy a szabadtéri ereszd el a hajam hangulat garantált. A lézerfények és a zenekar mögött futó klipek pedig csak tovább fokozzák a már-már minden érzékszervre ható koncertélményt.
Számomra nagy élmény volt látni, hogy a már említett régi szerzeményekre vagy az új köntösbe bújtatott Bonanza-dalokra miként járta az a korosztály körülöttem, akiknek a tinédzser éveit határozta meg a Depeche Mode, a Bonanza Banzai majd pedig Ákos munkássága.
A legutóbbi koncertből kicsit hiányoltam Ákos történetmeséléseit, de ettől fügetlenül megkaptam a nyár első igazi koncertélményét a csillagok alatt, és még a rovarinvázió sem szegte kedvem.
Kíváncsian várom a folytatást és az új korongot!
Kép forrása: Ákos Facebook-oldala