A nagy népszerűségnek örvendő programot idén június 22.-én rendezik meg. Országos szinten több száz helyszínen tartanak eseményeket, ezek kezdési időpontjai a helyszíntől függően változhatnak.
Pillanat, varázslat, csend. – Ezzel a három szóval jellemzi a rendezvényt Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár.
“Magyarországon idén a 17. alkalommal megrendezésre kerülő országos programsorozatot talán ez a három szó és ennek a három szónak a „jelentés-holdudvarai” jellemezhetik leginkább. Megélni azt a pillanatot, amelyet egy múzeumban egy képpel vagy kiállított tárggyal szemben megélhet a látogató, átélni azt a pillanatot, amikor megismerünk és megértünk valamit, az olyan varázslat, amelynek jó részesévé válni – akár a természetről, akár a tudományról, akár a művészetekről legyen is szó. Ez a találkozás csenddé lesz bennünk: a teremtés megismerésének csendjévé. ” – mondta Fekete.
Minden évben van egy fő gondolat, egy kiemelt tematika, ez idén a digitalizáció és az utazás lesz.
A programban résztvevő múzeumok teljes listája megtalálható a Múzeumok Éjszakája hivatalos honlapján a muzej.hu -n. Budapest területén egységes karszalaggal látogatható az összes, a programban résztvevő múzeum.