Megújul a Magyar Írószövetség székháza

pestbuda.hu

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) felügyelete alá kerül és megújul a Magyar Írószövetség székháza.

A terézvárosi, Bajza utcai, 1911-ben épült szecessziós ház ad otthont a Magyar Írószövetségnek és társintézményeinek, ám nem a teljes épületet, hanem csak meghatározott részeit használják, mintegy 1300 négyzetmétert. Ez az ingatlanrész továbbra is a magyar állam  tulajdonában marad, de a tulajdonosi jog gyakorlója ezentúl nem a Magyar Nemzeti  Vagyonkezelő (MNV) Zrt., hanem a Petőfi Irodalmi Múzeum lesz (PIM) – közölte Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke a Pestbuda nevű blog információi alapján.

A Károlyi-palota a magyar irodalom, a Bajza utcai épület a magyar írók háza lesz – hangsúlyozta a sajtótájékoztatóján Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója.

Forrás: Wikipédia

Demeter elmondta: visszafogott becslések szerint a műemlék jellegű, rendkívül rossz állapotú székház PIM-hez kerülő  ingatlanrészének felújítása mintegy 1,2 milliárd forintba fog kerülni. A teljes felújítást öt éven belül szeretnék elvégezni. A részletes  felújítási koncepció – együtt a PIM teljes múzeumhálózatának mintegy öt  milliárd forintos ingatlanfejlesztési terveivel – várhatóan 2020-ban  kerül a kormány elé.

A legsürgősebb tennivalók között van a jelenleg életveszélyes elektromos hálózat, valamint az elavult nyílászárók cseréje is – tette hozzá a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.

Kitért arra is: a Bajza utcai épületben az Írószövetség mellett a többi írószakmai szervezetnek is szeretnének irodákat biztosítani. A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) jelenleg is az épületben működik, de helyet kínálnak a József Attila Körnek (JAK) és a Szépírók Társaságának is. Utóbbi egyébként az első megkeresésre azt jelezte, hogy nem kíván élni a lehetőséggel – tette hozzá.

A Magyar Írószövetség ingyenes használatában a második emeleti  irodák, mintegy 200 négyzetméteres épületrész marad – tette hozzá.

A Bajza utcai épületben jelenleg az Írószövetség helyiségein és a FISZ irodáján kívül a Kortárs Kiadó és folyóirat szerkesztőségi szobái,  pillanatnyilag kihasználatlan, felújításra szoruló terek, valamint magánlakások is vannak.

Demeter kihangsúlyozta: kompromisszumos, előremutató megoldás született most a székház ügyében. A Magyar Írószövetség 1989 óta civil szervezetként működik és sosem tudta kigazdálkodni az épületrész mintegy havi 1,5 millió forintos bérleti díját, ezért mindig állami átvállalásra volt szükség, de állagmegóvásra, felújításra így sem volt fedezet.

Related posts