Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán közölte, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa úgy döntött: el kell bontani a Nyugati téri felüljárót.
A Kossuth Rádióban elhangzott interjút a pestbuda.hu nevű, fővárosi híreket közlő blog szemlézte.
Tarlós István főpolgármester elmondta: a Nyugati téri felüljáró bontásának terve régóta napirenden van. A napokban megszületett a végeredmény: a Főváros Közfejlesztések Tanácsa 2019. május 14-i ülésén úgy döntött, hogy el kell bontani a felüljárót.
„Városképi szempontból rendkívül csúnya” – tette hozzá Tarlós, arra az újságírói kérdésre reagálva, hogy miért van szükség a bontásra.
A Nyugati téri – esztétikai szempontból valóban erősen kifogásolható felüljárót – 1981. november 10-én adtak át. Létezését az 1960-as, 1970-es évek közlekedés-fejlesztési elképzeléseinek köszönheti, az akkori tervek szerint Budapestet teleépítették volna közúti felüljárókkal, a belváros minden jelentősebb csomópontja kapott volna egyet. A Baross téren és a Nyugati pályaudvarnál el is készült egy-egy hatalmas építmény.
Tarlós szerint az elbontásról szóló döntést nem volt egyszerű meghozni.
Elmondása alapján korábban az volt a szakemberek álláspontja, hogy csak abban az esetben lehet „eltüntetni” a felüljárót eltüntetni, ha méregdrágán épül helyette egy közúti aluljáró. Ami azért is nagyon drága lett volna, mert a Nagykörút tele van nagy átmérőjű alapközművekkel, így azok alá kellett volna vinni az alagutat.
A főpolgármester felhívta rá a figyelmet, hogy a tervezést végző FŐMTERV a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának legutóbbi ülésén olyan javaslatot terjesztett elő, amely szerint mégis megoldható a szintbeli keresztezés, a felüljáró nélkül, ezt a döntést a közfejlesztési tanács elfogadta. Utalt arra, hogy a megoldás nem lesz egyszerű, hiszen biztosítani kell, hogy a 4-es és a 6-os villamosok a jelenlegi gyakorisággal közlekedjenek, de mint mondta, ez a tervezők szerint megoldható.
A bontásról szóló döntést még a Fővárosi Közgyűlésnek és a kormánynak is jóvá kell hagynia, ám Tarlós István azt mondta a Kossuth Rádióban, hogy a közfejlesztési tanácsi döntéseket eddig minden esetben jóváhagyta mindkét testület, így most is erre számít.
Az elbontás kezdetének a dátuma még nem ismert.